Széchenyi 2020 – megnyert pályázatok

2020.| 12. | 23.

Sajtóközlemény         

Települési infrastruktúra fejlesztése Ikervár községben

Európai Uniós forrás segítségével óvoda kialakítására került sor Ikervár községben, a
TOP-2.1.3-16-VS1-2020-00011 pályázat keretén belül. A Széchenyi 2020 Települési Környezetvédelmi Infrastruktúra-Fejlesztések című pályázati kiírására benyújtott projekt 70,18 millió Forint támogatásban részesült.

Ikervár Község Önkormányzata a település csapadékvíz elvezető hálózatát kívánja megvalósítani, illetve felújítani, mellyel az utóbbi idők heves záporainak kártételeit lehet minimalizálni.

A projekt a Rába Vas megyei szakasza mentén fekvő település, Ikervár belterületi csapadékvíz-elvezetési rendszerének fejlesztését célozza. A Rábán 1896-ban épített ikervári vízerőmű az ország első vízerőműve (ma is működő ipari műemlék). A Rába folyóból leválasztott tavak (pl. Patkó-tó) és a műcsatorna szintén Ikervár területén találhatóak.

A kedvezményezett neve: Ikervár Község Önkormányzata

A projekt címe: Települési infrastruktúra fejlesztése Ikervár községben

Megvalósítás helyszíne: Ikervár, József Attila utca 131 hrsz., Ikervár, külterület 0581. hrsz

A beruházás megvalósításának ideje: 2021.01.01 – 2022.09.30.

Beruházás összköltsége: 70 180 522 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 70 180 522 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Beruházás rövid bemutatása:

A tervezéssel érintett terület a település északi részén, A József Attila utcában helyezkedik el. Az utcában keletkező csapadékvizek kártétel nélküli továbbvezetését a meglévő nyugati oldali csapadékvíz elvezető nyílt útárok felújításával tervezzük. Az utca geodézia viszonyaiból fakadóan kétirányú lejtésű. Megközelítőleg az utca felezőjében lévő magasponttól északi és déli irányba esik. A felső, északi elvezető hálózat által szállított csapadékvizek befogadója a települést északról határoló, meglévő külterületi földárok. Az utca déli részén keletkező csapadékvizek továbbvezetését egy viszonylag mélyebb vonalvezetésű, zárt csatornaszakaszokkal is rendelkező meglévő nyílt árok biztosítja. A csapadékvizek végső befogadója a települést keletről határoló Rába folyó.

Az utca nyugati oldalán a meglévő nyílt földmedrű árok 1:1 rézsűhajlású előregyártott mederelemekkel kerül leburkolásra, a kapubejárókat átlag 4,0 m hosszú, O40 cm belméretű betoncső átereszekkel kell kialakítani. 

További információ kérhető:

Fehér Ferenc, polgármester

+36-95 / 490-001

2020

Bölcsőde kialakítása Ikervár községben

Európai Uniós forrás segítségével bölcsőde kialakítására került sor Ikervár Község Önkormányzata által Ikerváron, a TOP-1.4.1-19-VS1-2019-00017 pályázat keretén belül. A Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című pályázati kiírásra benyújtott projekt 123,09 millió forint támogatásban részesült.
Ikervár Község Önkormányzata számára is, mint minden település számára fontos, hogy a lakosság igényeit ki tudja elégíteni. Ennek érdekében minőségi, elérhető szolgáltatásokat kíván nyújtani, hogy ezzel a lakosságmegtartó erejét fokozni tudja és hozzájáruljon a nők munkaerőpiaci és családanyai szerepének összehangolásához.
Az Önkormányzat a településen jelenleg óvodai nevelést biztosít, azonban a meglévő, saját tulajdonban álló, használaton kívüli, régi orvosi rendelő épületének átalakításával és felújításával magas színvonalú ellátás biztosítása mellett 12 kisgyermek egyidejű ellátására alkalmas bölcsődét kíván létrehozni.

A projekt célja a foglalkoztatás és életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével. A fejlesztés hosszú távon hozzájárul a helyi gyermekellátási kapacitások fejlesztéséhez, a gyermeket vállalók foglalkoztathatósága növekedéséhez, az életminőségi javításához, a szolgáltatások költséghatékonyságának és minőségének javítását segíti elő.

A kedvezményezett neve: Ikervár Község Önkormányzata
A projekt címe: Bölcsőde kialakítása Ikervár községben
Megvalósítás helyszíne: 9756 Ikervár, József Attila utca 83.
A beruházás megvalósításának ideje: 2020.09.01. – 2022.11.30.
Beruházás összköltsége: 123.093.101 Ft
Elnyert, szerződött támogatás összege: 123.093.101 Ft
Támogatás mértéke: 100 %

Beruházás rövid bemutatása

A projekt keretében bölcsőde kialakítása tervezett a jelenleg használaton kívüli, régi orvosi rendelő épületének átalakításával és felújításával magas színvonalú ellátás biztosítása mellett. A bölcsőde 12 kisgyermek egyidejű ellátására alkalmas.

Az épületben a válaszfalak áthelyezésével, nyílászárók cseréjével, az épület energetikai fejlesztésével, az akadálymentesítés szempontjait figyelembe véve kerül kialakításra a tervdokumentáció adatai alapján egy földszinten 118,04 m2, pinceszinten 36,43 m2 alapterületű bölcsőde, 32,34 m2 alapterületű fedett előtérrel és terasszal.

Cél a fenntartható, minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás támogatása, a kisgyermekes szülők munkaerő-piacra történő visszatérésének elősegítését irányzó gyermekellátási szolgáltató hely létrehozása. Az infrastrukturális fejlesztés a gyermekellátásra életre hívott bölcsőde szolgáltatásainak és infrastrukturális feltételeinek kialakításával a hozzáférés egyenlőtlenségének mérséklését célozza meg.

A bölcsőde működtetéséhez, a vonatkozó jogszabályi rendelkezés szerinti eszközök, játékok kerülnek beszerzésre, eszközlista szerint.

A beruházás működtetése 1 fő teljes állásban dolgozó munkavállaló valamint 1 fő részmunkaidős alkalmazott számára jelent biztos foglalkoztatást, így elmondható, hogy a beruházásnak munkahelyteremtő hatása is jelentkezik.

A specifikus cél a bölcsődei feladatok ellátásához szükséges épület megfelelő kialakításával új szolgáltatás elérhetővé tétele az akadálymentesítés megvalósításával. A fejlesztés hozzájárul a pedagógiai és módszertani reformokhoz, támogatja a tartalmi fejlesztéseket, biztosítja a korszerű és egészséges nevelési feltételeket. A projekt célja a gyermekek bölcsődei elhelyezésének támogatása, az idő minőségi eltöltésének biztosítása. Projektgazda célja biztosítani a minőségi neveléshez való hozzáférést, valamint a funkcionális intézmények kialakítását, a méltányos nevelési környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével.

További információ kérhető

Fehér Ferenc, Polgármester
+36-95 / 490-001
info@ikervar.hu

2018

IKERVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATAASP KÖZPONTHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA

Pályázat címe:                                   Csatlakozási konstrukció az Önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez
Pályázat száma:                                KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16
Projekt címe:                                     Ikervár Község Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása
Projekt azonosítószáma:                  KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00125
Kedvezményezett neve:                    Ikervár Község Önkormányzata 
Megítélt támogatás:                           7.000.000,-Ft
Támogatás mértéke:                         100%
Megvalósítási időszak:                      2016.09.15.-2018.06.30.


A projekt célja, tartalmának bemutatása

A projekt célja a közigazgatás minőségi színvonalemelése érdekében az adminisztratív terhek komplex csökkentése, az átláthatóság növelése, a hatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának javításával a hatékony közigazgatáshoz történő hozzájárulás. Ennek keretén belül cél az egységesített önkormányzati elektronikus ügyviteli megoldások bevezetése az ASP technológia lehetőségeivel élve.

A projekt keretében Ikervár Község Önkormányzata csatlakozik az ASP rendszerhez.  A csatlakozás lényege, hogy az önkormányzat a feladatai ellátásának támogatásához az önkormányzati ASP rendszer megfelelő szakrendszerét használja.

Az önkormányzat 2017. január 1.-étől az ASP önkormányzati adó rendszerhez és a gazdálkodási rendszerhez, 2018. január 1-étől az iratkezelő, ingatlanvagyon-kataszter, ipar- és kereskedelmi, hagyatéki leltár rendszerhez csatlakozik.

A projekt támogatásával eszközbeszerzés, működésfejlesztés és szabályozási keretek kialakítása, az önkormányzat elektronikus ügyintézéséhez kapcsolódó feltételek kialakítása, önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítása, migrációja, tesztelése, élesítése feladatok valósulnak meg.

A projekt keretében 8 db munkaállomás (számítógépek, monitorok, operációs rendszerek, szoftverek, szünetmentes tápegységek) 3 db laptop, 17 db e-kártyaolvasó,3 db swicth, 2 db Rack szekrény beszerzése történik. Az ASP rendszer követelményeinek megfelelő IT biztonsági szabályzatot, iratkezelési szabályzatot, elektronikus ügyintézését alakít ki az önkormányzat. A projekt során megtörténik az ASP szakrendszerek adatminőségének javítása, migrálása, tesztelése, élesítése és ennek eredményeképpen működő, az ASP központ által élesített keretrendszer, szakrendszeri szolgáltatások és átadási folyamat valósul meg. Az érintett önkormányzati dolgozók ASP oktatásokon, továbbképzéseken vesznek részt.

   
A projekt megvalósítási helyszínei:              
9756 Ikervár, Kossuth u.47.
9611 Csénye, Ady u.42.
9754 Pecöl, Széchenyi u.11.